Mádi Bor Akadémia céljai

A Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémiája működése, céljai

„Mily boldog lehet ez a vidék, ahol ily mézédes források törnek fel a porhanyós anyaföldből! Milyen jókedvű, kiegyensúlyozott, egészséges nép lakhatik a magyar Tokajon! Milyen derűs harmónia lakozhatik ott. Milyen forró szerelem, mennyi kultúra, hűség, barátság, értelem! Ülnek az aranyfolyó partján és kedvükre meríthetnek belőle. Ilyennek képzelem a görög Istenek tanyáját az Olümposzon.”

Anatole France

Anatole France, Nobel-díjas francia író (1844 -1924) ekként fogalmazta meg azt az élményt, amelyet egy pohár Tokaji aszú jelentett számára. A már akkor is világhírű aszút Márkus Ottília magyar származású író-festőnőtől kapta ajándékba, aki Párizsban titkárnője volt az írónak.  S micsoda véletlen, az írónő férje Bölöni György, Ady Endre kortársa, jóbarátja, egyúttal dédunokaöccse volt Kölcsey Ferencnek, nemzeti himnuszunk költőjének, aki már 100 évvel korábban nemzeti Himnuszunk harmadik versszakában megénekelte a tokaji aszút:

"Értünk Kunság mezein

Ért kalászt lengettél,

Tokaj szőlővesszein

Nektárt csepegtettél."

Kölcsey 14 évig a Debreceni Református Kollégium diákja volt. Az 1538-as alapítású Kollégium, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Debrecenbe menekült kormány forradalmi országgyűléseinek a színhelye, valamint a Debreceni Egyetem jogelődje. Jogfolytonosságát tekintve Magyarország legrégebbi folyamatosan működő felsőoktatási intézménye.  

A Mádi Bor Akadémia a Debreceni Egyetem Mádra kihelyezett szervezeti egysége, melynek célja olyan kutatási tevékenységek koordinálása és finanszírozása, amelyek támogatják a borvidék ismertségét mind a hazai, mind a világ borkedvelő közönsége előtt. Egyrészt orvostudományi programok ezek, melynek során kutatjuk a mádi magas minőségű borokban azokat a bioaktív vegyületeket, amelyek az egészségre pozitív hatást gyakorolnak. Másrészt olyan termőhelyi kutatások, melynek eredményei beilleszthetőek abba a ma trendi bormarketing megközelítésbe, amely a "terroir-t", az egyedi termőhelyet hangsúlyosan kommunikálja. A kutatások legfontosabb várható eredménye a történelmi borvidékről származó borok egyedi tudományos marketinggel való felruházása, különleges jellegének elfogadtatása mind a fogyasztókkal, mind a tudományos közvéleménnyel. Az így született eredmények közvetett hatásaként Mád és térsége borászattal kapcsolatos tevékenysége kap tudományos megalapozottságú marketing támogatást. Az Akadémia a Mádi Kör Eredetvédelmi Egyesület, valamint Mád község Önkormányzata és a Debreceni Egyetem közötti stratégiai megállapodása alapján jött létre.

Frissítés dátuma: 2022.05.05.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.