Két keréken Mádra

2019, július 15 - 11:00
Kerékpárút épül, amely Tokajt összeköti a Tokaj-hegyet körülvéve Tarcallal és Bodrogkeresztúrral, valamint a két út összeérése után Máddal

Két keréken Mádra jutva!

Mádon járva több olyan autót is láthatunk a főutcán, amelyből a hétköznap ellenére kerékpárokat pakolnak ki fiatalok és azon folytatták tovább az útjukat, tehát biztos nem helyiekről van szó, hanem a településre látogató turistákról.

Megnőtt az érdeklődés MÁD iránt ebből a szempontból is.

– Nemsokára még több kerékpáros turistát fogadhatunk majd a településen – mondja Tatárka József, Mád polgármestere. – A napokban írtuk alá a szerződést, amelynek értelmében összesen 1,9 milliárd forintból valósul meg az a kerékpárút, amely Tokajt összeköti a Tokaj-hegyet körülvéve Tarcallal és Bodrogkeresztúrral, valamint a két út összeérése után Máddal. A kiviteli tervek az idén elkészülnek, a megvalósítás várhatóan jövőre elindul, így Kassától Sátor­aljaújhelyen és Sárospatakon, valamint Mádon át egészen Nyíregyházáig lehet majd kerékpárúton közlekedni. Mád irányából a kerékpárút a település belterületén a főúton halad majd felfestéssel, majd Mádot elhagyva az úttal párhuzamos szakaszon a zombori körforgóig, majd a vasúti átjárót követően a tarcali út mellett folytatódik majd tovább. Ez a fejlesztés is beleilleszkedik abba a folyamatba, ami az elmúlt évtizedben zajlik.

2010-ben készült egy felmérés, mennyi időt tud eltölteni egy turista Mádon. A zsinagóga meglátogatásával együtt ez az idő nagyjából másfél óra volt. Idén ez a szám már 4-5 napra nőtt, hiszen ennyi idő kell a település valamennyi látnivalójának, borászatának, vendéglátó egységeinek végiglátogatásához. Az utóbbi időszakban Mád vezető szerepe a borvidék életében jelentősen megerősödött, ma már egyre több jelentős borászat fontosnak tartja a mádi jelenlétet. Ennek köszönhetően a befektetői bizalom is megerősödött a település irányában.

forrás: Észak-Magyarország


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.