Események

02 Apr
Egész napos program során ismerhetik meg az érdeklődők Lengyelországot, a lengyel történelemmel, kultúrát, népszokásokat és gasztronómiát. A rendezvény emellett bemutatja a tanulmányi lehetőségeket és ösztöndíjprogramokat is. Az eseményt közösen tartja a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szlavisztikai Intézet, a budapesti Lengyel Intézet, valamint a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet.
31 Mar
Flashmob-bal kezdődik Debrecenben az idei, március 31. és április 5. között rendezett Wunderbar fesztivál, amelyen a német kultúra, zene, gasztronómia és hagyományok, valamint a nyelvtanulás áll a középpontban.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.