Szőlő és bor

A furmint származása

A cikk szerzője dr. José Vouillamoz, svájci szőlőgenetikus, aki társszerzője a “wine grapes” címmel megjelent könyvnek, melyben írótársai a viláhírű borakadémikusok és borszakírók, jancis robinson mw és julia harding mw. a könyv 1368 borszőlő-fajtát mutat be – köztük a mi furmintunkat is. az eredetétől az ízvilágáig minden részletre kiterjedő alapossággal, teljes rálátást nyújtva a világon jelenleg borkészítésre használt fajtákra.

Minden jel arra mutat, hogy a Furmint fajta kialakulásá­nak helye a Tokaji Borvidék, ahol évszázadokkal ezelőtt termesztésbe vonták és ahol a világhírű Tokaji Aszút mindmáig készítik belőle. A Furmint, mint borszőlőfaj­ta első említésének helye az Erdőbénye határában lévő Gyepű-völgy (Dienes 2001): „A Predikátorsághoz vagyon három szőlő. Egyik Bakfű szőlő, másik Furmint szőlőa Giopu völgyön, harmadik Hosszú szőlő” (A XVII. szá­zadban a “szőlő” szó –akárcsak ma /a szerk./- nemcsak a növényt, de a helyet is jelölte, ahol a szőlő termett.)

A Furmintnak nem egységes az etimológiája, a különböző országokban számos szinonim elnevezése létezik. Ez azt sugallja, hogy a Furmint egy régi fajta, amely hosszú idő alatt terjedt el a szomszédos országokban. Horvátország­ban a Moslavac Bijeli, Ausztriában a Mosler, Szlovéniában és Horvátország északi részén a Šipon, Erdélyben a Som és Németországban a Zapfner a szinonimái. A franciaor­szági Savojban viszont tévesen azonosítják az Altesse-vel, Romániában a Grasă de Cotnari-val, a horvátországi Korču­la szigetén a Pošip Bijeli-vel és Bosznia-Herzegovinában a Žilavka-val. Észak-Olaszországban pedig a Sauvigno­nasse-vel tévesztik össze, melyet még a közelmúltig Tocai Friulano-nak hívtak. A DNS vizsgálatok alapján azonban ezek a tévedések bizonyítást nyertek.

Az egyik legenda szerint a Furmint a XII. század első fe­lében került Tokajba, II. István király által letelepített olasz misszionáriusok révén (Fabbro és társai 2002) vagy 1250 körül az itáliai Lazio tartomány Formia (latinul Formia­num) nevű városából érkező bevándorlók révén (Galet 2000). Ez a feltételezés igen kétséges, mivel a Furmintot soha nem írták le Olaszországban és nincs semmilyen genetikai kapcsolata sem a többi olasz fajtával. Az elmé­let, mely a Furmint nevet a „fiore dei monti “ - magyarul “a hegyek virága” - olasz kifejezésből vezeti le, szintén teljesen helytelen.

Még valószínűtlenebb a történet, mely a hétéves hábo­rúban (1756-63) katonáskodó Collio in Friuli-ról szól, akit vöröses-szőke szakálla miatt az olasz „formento”, búza szóból eredeztetve Forment-nek becéztek, és akinek a legenda szerit Mária Terézia adott grófi címet, hogy aztán Tokajban letelepedve a szülőhazájából hozott Furmint szőlőfajtát itt meghonosítsa (Fabbro és társai 2002). Ez a kedves történet egyszerűen cáfolható, hisz a Furmintot Magyarországon sokkal korábban említik írott források.

A tokaji régi fajtákat tanulmányozva Varga és társai (2008.) ugyanazzal a DNS profillal négy, ma már a ter-mesztésből kivont típusát találták meg a Furmintnak: Fehér, Lazafürtű, Piros és Változó. A genetikai változatosság ilyen magas foka arról árulkodik, hogy a Furmint kialakulásnak a pontos helye a Tokaji Borvidék. A tokaji származásra utal, hogy a rokonsági kapcsolatokat célzó DNS-vizsgálatok több szülő-testvér kapcsolatra is rámutattak.

GOUAIS BLANC

Furmint szülő-utód kapcsolatban van a Gouais Blanc, melyben a Furmint szülő és utód is lehet. (Boursiquot és társai 2004). Azonban valószínűbb, hogy a Furmint a Gouais Blanc közvetlen leszármazottja, mivel a Gouais Blanc egy igen régi fajta, mely arról a területről szárma­zik, mely Észak-Kelet Franciaországtól Dél-Nyugat Né­metországig terjed és a Középkorban egész Európában elterjedten termesztették. Németországban és Auszt­riában Heunisch, Svájcban Gwäss, Olaszországban Liseiret és Magyarországon Hajnos néven ismerték. A Gouais Blanc jó savakkal rendelkező fajta, nem kér­déses, hogy a Furmint ezt a tulajdonságát –mely egy­ben alapja annak, hogy a Furmint a jól iható természe­tes édes borok alapanyagává vált- a Gouais Blanc-tól örökölte. A Furmint másik szülő fajtája egyenlőre is­meretlen és nagy az esélye annak, hogy mára már el is tűnt. Azóta a DNS vizsgálatok kimutatták, hogy a Gouais Blanc közel 80 nyugat-európai szőlőfajta szülő­je, köztük a Chardonnay-é, a Riesling-é, a Gamay-é és a Kékfrankosé is, melyek mind a Furmint féltestvérei!

A HÁRSLEVELŰ ÉS A PLANTSCHER

Calo és társai (2008) szerint a DNS analízisek alap­ján kimutatható, hogy az édes tokajik másik fő fajtá­ja, a Hárslevelű nem más, mint a Furmint természe­tes leszármazottja melyet Vouillamoz is megerősít.

A másik szülő ismeretlen és valószínűleg már nem fellelhe- tő. Ez összecseng azzal, hogy a Hárslevelű 1744-es tokaji említése sokkal későbbi, mint a Furminté. Meglepő módon a nemrégiben Svájcban felfedezett fajta, a Plantscher is a Furmint történő természetes kereszteződése révén jött lét- re (Vouillamoz és társai 2004). Ez azt jelenti, hogy a Plant- scher és Hárslevelű féltestvérek. A svájci Vaud és Valais tartományok teraszain talált Plantscher Magyarországról származik. Valais tartományban a magyar telepesek je- lenlétét a történelem folyamán jól dokumentálták, bizonyí- tottan letelepedtek Val d’Anniviers-ben és Saint-Maurice közelében is. Lehet, hogy ezek a magyar telepesek hoz- ták a Plantscher-t Svájcba olyan régen, hogy azóta a tokaji születésű fajta keletkezésének helyéről már letűnt. Talán az a benyomásunk, hogy a Furmint, a Hárslevelű és a Plantscher ismeretlen elődjei mára már eltűntek, de nem lehetetlen, hogy egy régi tokaji ültetvényen még nyomuk- ra akadnunk. Nemrég ugyanez megtörtént a Merlot-val, mely természetes kereszteződés a Cabernet Franc és egy elfeledett fajta között, melynek mindössze öt példá- nya maradt fenn a nyugat-franciaországi Charente-ben (Boursiquot és társai 2009). Ezt az ismeretlen fajtát „Mag- deleine Noire des Charentes” névre keresztelték. Ennek példáján remélhetjük, hogy a régi fajták utáni alapos kuta- tás a Tokaji Borvidéken egy nap a Furmint és a Hárslevelű ismeretlen felmenőiről is fellebbenti a fátylat.

Felhasznált irodalom:

• Boursiquot J-M., Lacombe T., Bowers J. E., Meredith C. 2004.
• Le Gouais, un cépage clé du patrimoine viticole européen.
• Bulletin de l’OIV, 77/875–6: 5–19.
• Boursiquot J-M., Lacombe T., Laucou V., Julliard S., Perrin F-X., Lanier N., Legrand D., Meredith C. P., This P., 2009. Parentage of Merlot and related winegrape cultivars of southwestern France: discovery of the missing link. Australian Journal of Grape and Wine Research, 15/ 2: 144–55.
• Calò A., Costacurta A., Maraš V., Meneghetti S., Crespan M.,
• 2008. Molecular correlation of Zinfandel (Primitivo) with Austrian, Croatian, and Hungarian cultivars and Kratošija, an additional sy-
• nonym. American Journal of Enology and Viticulture, 59/2: 205–9.
• Dienes D. 2001. Református egyház-látogatási jegyzőkönyvek, 16–17 század. Osiris Kiadó, Budapest,
• Fabbro C., Fortuna P., Burelli O., Bertossi S., Molinari Pradelli A., Peloi B., 2002. Vigneto Friuli dalle origini al 1500. Ducato dei
• Vini Friulani, Udine
• Galet P., 2000. Dictionnaire encyclopédique des cépages. Hachette, Paris
• Varga Z., 2008. Investigation of the cultivation value and the relations of origin of old grapevine cultivars in Tokaj’. Unpublished PhD thesis, Corvinus University, Budapest
• Vouillamoz J. F., Maigre D., Meredith C. P. 2004. Identity and
• parentage of two alpine grape cultivars from Switzerland

(Vitis vinifera L. Lafnetscha and Himbertscha). Vitis, 43/2: 81–8.

The original text is: www.winegrapes.org

Tokaji szamorodni története