Az eredetvédelem bizonyos határok közé helyezi – a mi esetünkben – a szőlőtermelést és borkészítést, meghatározza az elemeit. elősegíti, hogy azokat a termőhely-tipikus ízeket, ami miatt az egész tevékenységet gyakoroljuk, még jobban tudjuk erősíteni és még tipiku-sabb borokat tudunk készíteni.

ifj. Szepsy István: S okkal hamarabb létrejön egy egységes borstílus, ami azért nagyon fontos most, mert vannak történelmi kategóriái a borvidéknek – szamorodni, aszú és esszencia -, amelyeknek a szabályain lehet nagyon sokat gondolkodni, de a jellegük már kialakult ízlésben, ízvilágban. A száraz boroknak viszont ez a lehetőség még nem adatott meg, mert nagyon fiatal a történet. Ezért létfontosságú tehát hogy még mielőtt a világpiacra robbanna a furmint, szülessen meg az eredetvédelme.

Ipacs Géza: Milyen problémák adódnak abból, hogy a furmintnak jelenleg nincs eredetvédelme?

SZ.I.: Az egyik gond az, hogy nem lett definiálva a borvidék vezérterméke. Emiatt nem született meg a borstratégia sem, ami egyébként az egész vidék fejlődése szempontjából kulcsfontosságú lenne.

A másik, hogy a furmint-kategóriában a legváltozatosabbak a borban megjelenő stíluselemek: van maradékcukorral, maradékcukor nélkül, botrytisszel és anélkül, hordóban, tartályban, későn szüretelve, korábban szüretelve… És ami a legfontosabb: Tokajt pozícionálni kellene a világban. Tokaj ebben a pillanatban nem egy erős márka. Az eddigi beruházások a borvidéken – a családi vállalkozásokat leszámítva – mind idegen tőkéből jöttek létre. Ahhoz, hogy a borvidék gazdaságosan tudjon működni és önellátó legyen, magasabb árakon kell dolgozni. Azért, mert nemzetközi minőségben mi nem tudunk annyi bort előállítani, mint más híres borvidékek. Vagy amitől egyedi tud lenni a tokaji furmint, szamorodni, aszú, azok egy alacsonyabb termésátlagnál működnek, és emiatt meg kell különböztetnünk minőségi szinteket, hogy az árakat feljebb tudjuk pozícionálni. Nyilván nem tudunk mindent csúcsminőségben előállítani, a csúcsminőséget meg kell különböztetni. Mindig is lesznek alapárú borok a borvidéken, viszont, hogy azok mennyire lesznek stabilak a piacon, és azok iránt mekkora lesz a kereslet, azt a magas árú borok tudják segíteni. A magas árú borok pedig csak akkor tudnak működni, ha pontosan le van írva a definíció, hogy mi a furmint, mi a dűlőszelekció, mi egy adott termőhely adottsága és ott milyen szabályok között szabad termelni.

I.G.: Ez akkor azt jelenti, hogy – amennyiben a furmintot nemcsak fajtaként, hanem márkaként is tekintjük – a különböző szinteknek megfelelő márkabiztonság is kialakul?

SZ.I.: Ha jól végezzük a dolgunkat, és jó eredetvédelmet tudunk összehozni, akkor valóban ez lesz a következménye, hogy kialakul a többszintű márkabiztonság.

I.G.: Megvalósulhat az, ami a borok tekintetében a legfontosabb minden borvidéken: a furmintot nem kell többé hasonlítgatni, mert egy stabilan jó bor lesz. Ezzel a márkanévvel, hogy furmint, rossz bort nem lehet majd kapni, legfeljebb különböző szintjei lesznek a jónak.

SZ.I.: Az eredetvédelem másik olvasata - ami szintén nagyon fontos, vagy talán a legfontosabb az egész rendszerben – az, hogy a furmint természetesen nem lehet a borvidék csúcsterméke, de vezérterméke lehet. Az esszencia ritka termék, a szamorodninál pedig komolyabb az aszú, tehát csúcstermék az aszú tud lenni. Ezzel a csúcstermékkel az a helyzet, hogy nagyon sok van belőle a piacon, és alacsony áron.

A borvidék újrapozícionálásához azért szükséges az eredetvédelem, mert az eredetvédelmet Tokaj legfontosabb elemére, a termőhelyre alapozzuk, nem pedig a technológiára. A nemzetközi piacon véleményem szerint az a folyamat tud lezajlani, hogy először a furmintot mint szőlőfajtát pozícionáljuk, következő lépcsőfokként termőhelyeket mutatunk be, tehát a dűlőszelekcióra fókuszálunk. Azok az aszúk, amik most nagyon olcsón kelnek el, mert „jelöletlenül”, elég laza szabályok szerint készülnek, úgy tudnak újra csúcstermékké válni, ha dűlős aszúként teremnek meg. Tehát a furmint tudja újrapozícionálni a termőhelyet, amin keresztül vezet az út ahhoz, hogy a szamorodni és az aszú is újra drága bor tudjon lenni. Mert akkor, amikor több millió palack van évente forgalomban, nagyrészt bőven 10 000 Ft alatti polci áron, óriási keresletet kell generálni, hogy ez az ár jelentősen emelkedni tudjon. Az aszú készül a világon a legdrágább borkészítési eljárással, és ehhez képest az egyik legolcsóbb bor, ami üzletileg a legkevésbé sem logikus… A furmint-sztorinak ez lehet a mozgatórugója: a csúcstermékből újra csúcsterméket kell csinálni, amihez egy szűz terepen kell elindulni, ez a furmint, és ehhez elengedhetetlen az eredetvédelem.

I.G.: Hol tart most a r endszer kidolgozása?

SZ.I.: A Mádi Kör megfogalmazta az elvárásait az eredetvédelemmel kapcsolatosan: miket kell leszabályozni a szőlőtermelésben, borkészítésben. Ennek a jogi megfogalmazása elkészült. Ezt a Mádi Hegyközség Választmányának kell elfogadnia, amire van nyitottság, de még nem történt meg , mert a végleges anyag nem került még eléjük. Mivel ez egy önálló kezdeményezés, borvidéki szinten nem kell elfogadtatni, hanem közvetlenül kerül a mezőgazdasági miniszter úr elé véleményezésre, majd ugyanúgy, mint minden termékleírás-módosítás esetében, az Európai Bizottság tudja feltenni az i-re a pontot. Ez a folyamat nagyjából egy jó fél év alatt le tud zajlani, de elhúzódhatakár több, mint egy évig is.

I.G.: És mennyi az átfutási ideje a rendszernek, mikorra várható, hogy így fog működni a borvidék?

Sz. I.: Egyelőre a Mádi  egyközség közel 1 200 hektárnyi területében gondolkodunk, nem borvidéki szinten. A következő számok bátorítottak az intenzívebb fellépésre: a borvidéken termelt, dűlőszelektált boroknak több, mint 70 %-a a Mádi Hegyközség területéről kerül ki. A bor vidéki termésátlag 9 tonna, a mádi pedig 5 tonna; és úgy 9 tonna a bor vidéké, hogy Mád 22 %-ot képvisel, tehát jelentősen húzza lefelé az átlagot. A Mádi Körön túl pedig még háromszor akkora területről döntöttek úgy a termelők, hogy kevesebbet termelnek azért, mert termőhely-tipikus bort akarnak előállítani. Úgy gondoltam, hogy azoknak, akik anyagi kockázatot hajlandóak vállalni azért, hogy kevesebb, de magasabb minőségű bort termeljenek, képviselni kell az érdekeit.

I.G.: Az olyan típusú jelölésekre, melyeket például az olaszok vagy a franciák használnak, vannak már elképzelések?

SZ .I.: Ezzel kapcsolatban egyetértés van a Mádi Körön belül, erre volt egy javaslata édesapámnak. Mivel az AOC és DOC jeleket nem használhatjuk, mert egyik a francia, másik az olasz rendszerhez szorosan kapcsolódik, és védett, nekünk újakat kellett kreálni. Két jelöléssel gazdagodna a címke: az egyik az MOC (Mád Origin Control), a másik pedig az MDOC (Mád Dűlő Origin Control).

I.G.: Ha megszületik az eredetvédelmi szabályozás, akkor már lehet is használni ezeket a jelöléseket? Miként kerülhetnek ezek a címkékre?

SZ .I.: Annak, aki élni szeretne az eredetvédelmi jelöléssel, ezt február végéig, még mielőtt a vegetáció elindul, el kell döntenie és nyilatkozatban rögzíteni kell helyrajzi számmal, egyebekkel, tehát nagyon fontos, hogy az adminisztrációs háttér rendben legyen. Ennek az ellenőrzésével a hegybíró lett megbízva, ő szemrevételezi a művelési-, termésmennyiségi és egyéb szükséges adatokat, és egy szüret-közeli időpontban egy szőlészeti bizottság a hegybíróval együtt közös jegyzőkönyvet vesz fel arról, hogy teljesült- e az, ami az eredetvédelmi szabályozásban szerepel.

I.G.: Egyébként most van egy működő eredetvédelmi rendszer, csak nem szolgálja azokat az érdekeket, hogy a furmintból világfajta legyen és stabil, kiszámíthatóbb borok szülessenek a borvidéken?

SZ .I.: Az EU-csatlakozás óta létezik eredetvédelmi rendszer; előtte is volt, rendtartásnak hívták. Most létezik rendtartás is és termékleírás is. A rendtartás az országhatáron belüli szabályozás, a termékleírás pedig az, amit az Európai Unió is elfogad. Általában a termékleírás nincs olyan részletes, mint a rendtartás. A termékleírás többször is módosításra került, az alábbiak szerint: földrajzi megjelölésként szemben a helyiség- vagy dűlőnév vel, csak a Tokaji tudjon érvényesülni; egyre több, egyre hígabb terméket lehet ugyanúgy hívni; eltörölte a puttonyszám használatát, az édességtartalom megjelölését, az aszúkészítésnek sokkal szabadabb határokat enged; a két történelmi kategóriának, az aszúnak és a szamorodninak lerövidítette az érlelési idejét, stb.. Tehát, ha ez így halad tovább, az eredetvédelem minden értelmét elveszíti, és legalizálja mindazt, amivel a Mádi Kör nem ért egyet. A mi véleményünk nem lazítani kell a szabályozásokon, hanem épphogy tovább kell limitálni a magasabb minőségű csúcstermékek körét ahhoz, hogy a b or vidék újra megindulhasson fölfelé.

I.G.: A legnagyobb változás talán az, hogy a borvidék márkaneve a jövőben talán nem is a Tokaji lesz, hanem a Furmint.

SZ .I.: Én azt gondolom, hogy egy ú j márkanevet kell bevezetni ahhoz, hogy a világ újra elfogadja Tokajt. Amíg ennyire változatos a termelés, ilyen sok termelő van, és nyilván nincs rajongás az ilyen típusú eredetvédelmi változásokért, a meglévő márkanevek nem tudnak újrapozícionálódni.

I.G.: A furmint akkor válik világszinten értelmezhetővé, és akkor válik világfajtává, amikor elkezdik, mondjuk, Kaliforniában is telepíteni.

SZ.I.: Igen, ez egy nagyon fontos részlet, mert amikor mi világfajtát akarunk csinálni a furmintból, ez óhatatlanul felkelti mások érdeklődését is. Például Burgenlandon kikutatták, hogy a furmint az ő ősi fajtájuk, és gyakorlatilag 3 év leforgása alatt egy évjáratból több, mint 40 dűlőszelektált furmint született egy 400 hektáros termőhelyről. A másik, hogy amikor Wagramban voltam, ott felfedeztem a tudományosan bebizonyított tényt, miszerint a furmint Ausztria ősi, legkomolyabb fajtája… Egyébként Kaliforniában telepítettek már furmintot 10 évvel ezelőtt. A dél-afrikai Klein Constantia Birtok pedig azt nyilatkozta, hogy a globális felmelegedéssel szemben a f urmint az ellenszerük a muscat fajta mellett… Tehát vannak a miénknél sokkal szervezettebb bormarketingek.

I.G.: Nagyon fontos, hogy a törekvések és a teljesítmények párhuzamosan működjenek: ha van egy eredmény, ezt tudjuk rögtön kommunikálni, nehogy mások hamarabb lépjenek.

SZ .I.: Bizonyos részletekben más országok sajnos előrébb járnak, mint mi: a világ legdinamikusabban fejlődő furmint ültetvénye Szlovéniában van, amit Caroline Gilby Master of Wine képvisel, míg Magyarországon nincs olyan termék, amit Master of Wine képviselne.

I.G.: De az teljességgel vitathatatlan, hogy a furmint magyar, tokaji fajta?

Sz.I.: Vitathatatlan. Egy svájci szőlőgenetikus bizonyította be, hogy márpedig a furmint Tokajból származik, és a hárslevelű a furmint rokona, egy szelekciós ága, ami nagyon régóta kialakult. Az, hogy a legkomolyabb borok mindig a fajta autentikus környezetében születnek, Tokajra is igaz; sehol nem tud olyan eredményt produkálni a furmint, mint Tokajban. Én kóstoltam szlovén és osztrák furmintot is: jó borok, de közel sem azt a karaktert hozzák, mint a tokaji.

I.G.: Ez a külföldi offenzíva némi aggodalomra ad okot, amennyiben nem tudunk határozott lépéseket tenni a furmintot erősítő országos bormarketing kérdésekben.

SZ .I.: Van egy jó példa arra, hogy hogyan lehet elszúrni egy márkázást: Londonban van egy étterem ami mangalicára épít. Egy olyan étterem, ami Magyarországon még nem született meg. Azt csinálja a mangalicával, amit nekünk is kéne csinálni: nagyon látványos konyhán, nagyon magas minőségű alapanyagból egy jó hangulatú vendéglátást ötvözve szer vírozzák a mangalica húst. Krétatáblán van kézzel rajzolt mangalica, a kialakulásának a története képekben, a mangalicát mint üstökös sztár fajtát bemutatva – de nyomokban sem lehet sehol felfedezni, hogy ez magyar, még ha a hús Magyarországról származik is. Szenzációs helyet, óriási sztárt csináltak a mangalicából, csak semmi nem utal arra, hogy ez nem Angliából ered…

I.G.: Úgy gondolom, nagyon komoly annak a tétje, hogy a világ egyik legkiválóbb fajtája a furmint, mint magyar fajta kerüljön föl a nemzetközi bortérképre. Tehát, magyarként ismerje meg a világ. Ez olyan jelentőségű ügy, amely hosszú távon meghatározhatja a magyar bor jövőjét és annak lehetőségeit.