Mád történelme

Mád története

Mád a Tokaj-Hegyaljai borvidék egyik különleges adottságú, nagy múlttal rendelkező települése. Történelme a honfoglalás időszakával vált ismertté. A magyarsággal együtt érkező és itt letelepedő kabarok hoztak magukkal borkészítési tudást. Valószínű, hogy ez az itt élő avarok szőlőművelési kultúrájával találkozott.

Írott források már a 11−12. században egyházi és királyi tulajdonban álló szőlőterületekről és pincékről számoltak be. Mád neve először 1255-ben, egy, a sárospataki erdőispánsághoz köthető birtokügylettel kapcsolatban jelenik meg. A tatárjárás jelentős pusztítást végzett a vidéken. Ezt követően az Árpád-házi uralkodók és az Abák új népek betelepítésével pótolták a jelentős veszteséget. Később az Anjou uralkodók és a zempléni főrangú birtokosok Nyugat-Európából olaszokat és franciákat, továbbá a Szepességből szászokat hoztak be. Az újonnan jöttek is hoztak magukkal szőlészeti és borászati szaktudást.  A helyiek és az új telepesek birtokba vették a természetet. Jelentős erdőirtásokat végeztek Mád határában, és a természettől elfoglalt területeken szőlőtelepítésekbe kezdtek. Feltételezhető, hogy ebben az időszakban alakultak ki az első mádi szőlőhegyek, mint például a Király, a Kővágó, a Szent Tamás és az Úrágya ősei. A 14. században a borvidéken és Mádon is jelentős gazdasági fejlődés indult, aminek fő hajtó ereje a borkészítés volt. Az 1331−1335 között készült pápai tizedjegyzékek arról számoltak be, hogy a település már ekkor egyházas, azaz templommal és plébániával rendelkező hely volt.

Mád a középkorban eleinte királyi birtok, majd az Abák Debrey ágának tulajdonába került. Ez a család a 14−15. század fordulóján összeesküvést szőtt Luxemburgi Zsigmond király ellen, aki ezért kiostromolta őket a tállyai várból. A cselszövők birtokai később a Hunyadi családhoz kerültek. Hunyadi Mátyás király (1458−1490) a birtoktestet Bodrogkeresztúrral, Onddal, Rátkával, Tállyával, Tarcallal és Tokajjal együtt hívének, a Szapolyai családnak adta.

Ők 1470 körül a Tokaj-tállyai uradalmat szétválasztották, ami által Mád a tállyai birtok része lett.

Az 1460-as évektől az akkori első számú borvidék, a Szerémség felől jelentős számú vincellér család érkezett Hegyaljára. Elvándorlásuk oka az volt, hogy az oszmán-törökök rendszeresen zaklatták portyáikkal a határ mentén elhelyezkedő borvidéket. Ekkor a borral kereskedő felvidéki szabad királyi városok felismerték, hogy a hegyaljai bor minőségében már nem csak vetekedik a szerémségiével, hanem jövedelmezőbbnek is bizonyul. Így ezek a városok a régió boraival kezdtek el kereskedni, majd 1469-től kezdve a tehetős felvidéki városok önkormányzatai és polgárai egyre több és nagyobb szőlőterületeket vásároltak. Mádon főleg a kassai, a rozsnyói és a szepsi polgárok jutottak szőlőbirtokokhoz.

A mohácsi csatát követően az Alaghy család kapta meg az uradalmat. A családfő Mád földesura lett, és a tállyai uradalmat egyesítette az általa korábban birtokolt regécivel. 1580-ban itt találkoztak a hegyaljai bortermő települések, mezővárosok valamint a külhoni
birtokosok képviselői, és szabályozták a szőlő-rendtartást, a szőlőbirtoklást és annak az adásvételét. Ezeket a szabályokat idővel dokumentálták, amelyek Mád-tállyai törvények néven lettek ismertek. Később e szabályozás alapján nyilvánították Tokaj-Hegyalját a világon elsőként zárt borvidékké. Az Alaghy család kihalását követően II. (Habsburg) Ferdinánd (1618−1637) császár és király I. Rákóczi György (1593−1648) erdélyi fejedelemnek és gróf Rákóczi Pál (1596−1636) országbírónak adományozta az uradalmat. A két Rákóczi fivér, már apjuktól is tekintélyes szőlőbirtokokat örökölt. A család fejedelmi ága csaknem elvesztette szőlőbirtokait, mivel I. Rákóczi Ferenc (1645−1676) fejedelem részt vett a Habsburg ellenes Wesselényi összeesküvésben (1664−1670). Végül hatalmas összegű váltságdíj megfizetése, illetve szőlőbirtokainak zálogba adása révén elkerülte az udvari ítélőszéket.

1711-ben, a szabadságharcot lezáró szatmári békét követően a család birtokait az udvar elkobozta.

A településnek új földesurai lettek, mint például az egri káptalan, az Aspremont, az Erdődy, az Illésházy, a Máriássy, az Orczy vagy a Szirmay főúri családok.

A kisebb nemesi birtokosok a rossz évjáratok miatt tönkrementek, és szőlőiket a tehetősebb arisztokrata családoknak eladták. Az említett családok részben vásárlások, részben örökösödések és házasságok révén egyre nagyobb ingatlanokhoz jutottak a településen. Így ezek a főúri famíliák lettek Mád legmeghatározóbb birtokosa a 18−19. században.

A 18. század második felében Lengyelország Galícia és Pódolia tartományaiból nagyszámú zsidó népesség érkezett és telepedett meg a vidéken.

Az itteni főnemesség komoly gazdasági lehetőséget látott az újonnan érkezőkben és igénybe vették a kereskedelmi tudásukat a borok eladásakor. A kereskedők a kiépített kapcsolataikon keresztül sikeresen adták el Európa szerte az itt megtermelt borokat. A 18. század végére a mádi zsidó közösség olyannyira megerősödött, hogy saját hitközségük és zsinagógájuk lett, és iskolát is építettek. A 20. században a két világháború, a trianoni trauma, a kommunista hatalomátvétel és azzal együtt járó államosítások mély nyomokat hagytak a vidéken.

A szőlőbirtokos arisztokráciát és nemességet elüldözték, a zsidóságot deportálták, területeiket elkobozták.

Bevezették a kolhoz típusú termelőszövetkezeteket. A minőségi termelést az igénytelenebb piacokat kiszolgáló mennyiségi szemlélet vette át.

Ennek a termelési struktúrának az időszaka a rendszerváltozásig tartott, amikor is elkezdődtek a kárpótlások, megalakulhattak a magánbirtokok és megjelentek a borvilág kiemelkedő nemzetközi szereplői. 2000 óta egyre magasabb minőségű száraz borok is készülnek. A borászatok erősödése és dinamikus fejlődése azt mutatja, hogy új korszak vette a kezdetét a borvidék és Mád történetében.

A Mád elnevezés (Modu írott formában) egy török eredetű személynévre vezethető vissza, így a települést minden kétséget kizáróan ő utána nevezték el. A névadó vélhetően előkelő származású volt és rokonságban állt a nagy befolyással bíró, ugyancsak kabar eredetű Aba nemzetséggel. Mád a honfoglalás időszakában nemzetségfői szállásterület lehetett.

Mád Legendája

Mád község nevének eredetéről többféle teória is kialakult. A monda szerint honfoglaló őseink vezére Árpád is gyönyörködött a táj festői szépségében. Egy hegy tetejéről csodálta a panorámát, majd lenyűgözve így szólt: "Ma ád Isten szerencsét e tájon Ond és Tarcal vezéreknek!" Így született a "ma ád"-ból a Mád, "szerencsét"-ből a Szerencs, "tájon"-ból a Tállya elnevezés, helységnév. Ond és Tarcal természetesen a honfoglaló vezérek nevét őrzik. Az a hegy, ahol Árpád állt az Isten-hegy nevet kapta. A másik felvetés viszont Kiss Lajos nyelvész, etimológus elképzelése alapján született. Eszerint a nézet szerint a község elnevezése a "Modu" személynévből származik...

Fontosabb évszámok:

A terület az őskor óta lakott, bronzkori edénymaradványait a budapesti Nemzeti Múzeum őrzi. Az i. sz. 400. év környékéről már szőlőtermesztésre utaló leletek is előkerültek.

A település a 13. században már létezett. Már a legrégebbi oklevelekben is mezővárosként említik. A 15. században a tokaji várhoz tartozott, majd a regéci várhoz. 1541-ben a tállyai uradalom részeként említik.

 1567-ben a törökök felégették a falut, de ismét felépült, a 16. század végére Zemplén vármegye hetedik legnépesebb települése lett. 1627-ben már vásártartási joga is volt. 1637-ben a törökök újra felégették. Védekezésül a falusiak megerősítették a templomot.

Tokaj-hegyalján már a honfoglalás előtt is éltek szláv és germán törzsek. A terület ugyanis vadászatra, halászatra alkalmas volt, sőt a puha tufában barlanglakásokat is ki tudtak alakítani. Bizonyítékul a község területéről és a Szilvás dűlőből előkerült cserépmaradványok, szerszámfélék, nyíl- és dárdahegyek szolgálnak. A szőlőt is ismerték már, hiszen a honfoglaló magyarok megtalálták és hasznos növénynek látták.

A tatárjárás után olasz telepesek gondozták a szőlőt. Szaporították, sőt nemesítették is akkori tudásuknak megfelelően.

Az Anjou királyok uralkodása idején a szőlőművelés virágzott. A 18. századra érte el a fénykorát borvidékünk. Ekkor felvidéki munkások dolgoztak itt. A tokaji nedű híre messzire jutott. A szekérkaravánok Lengyel-, Német- és Oroszországba szállították a bort.